Mint egy befejezetlen kézfogás

A szentendrei Arany–Kodály-tárlat által bemutatott találkozás látszik is meg nem is – olvasható a Magyar Időkben. Alább a cikk egy részletét közöljök.

“Kellő munkabírású zsenik megengedhették maguknak, hogy kiadatlan titkaik legyenek. Ilyen titok volt Arany János népdalgyűjteménye, amelyet Kodály Zoltán adott ki 1952-ben, a költő halálának 70. évfordulóján. A nagy bajuszú romantikus hős és hazafi, a kiugrott vándorszínész, a népi sarjadék, a drámai hősszerelmes, Petőfi hű barátja, az eleven szókincstár és a komor balladaszerző közismert képéből többnyire hiányzik a gitárt pengető, szép hangú dalnok alakja. Pedig Arany már gyermekkorában kikönyörögte szüleitől a hangszert, amellyel elbújhatott egy rendes világba, ahol tisztességes törvények uralkodnak: ritmika, dallam, szótagszám. Kodály Zoltán nagyszalontai munkálkodásának, Arany János népdalgyűjteményének története izgalmas és a köztudatból, illetve a közoktatásból erősen hiányzó kultúrtörténeti epizód.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) iparművészeti tagozatának Arany–Kodály címen a szentendrei MANK Galériában nyílt legújabb kiállítása sajnos nem pótolja a hiányt. A Szentendrei Régi Művésztelepen a fenti intézmények képviselői nagyszerű, gazdag tematikus tárlatokat hoznak tető alá az utóbbi években, ahol kéz a kézben jár praxis és jelentés, ecset és ethosz. A kitekintés most is kellően nagyvonalú, változatos, érdekes: Lencsés Ida kurátor (Ferenczy-díjas kárpitművész, a MAOE iparművészeti tagozat vezetőségének elnöke) minden lehetséges zsánert összeszedett, kisplasztikától a plakátig. A harminchárom művésztől látható hatvan munka mind egyéni vizuális látásmóddal közelít költészet és zene találkozásához.”

A teljes cikk itt: http://magyaridok.hu/kultura/mint-egy-befejezetlen-kezfogas-2673874/ olvasható.

Fotó: Papp Eszter