Műterembejáró / Jagicza Patrícia műtermében

Műterembejáró 6. rész

A MANK képes interjúsorozattal hozza közelebb a kortárs alkotóművészek mindennapjait. Műterembejáró címmel a művészeket saját alkotói közegükben mutatjuk be, ami sok esetben az otthonuk, lakóterük is. A sorozat hatodik részében Jagicza Patrícia a Szentendrei Régi Művésztelepen található műtermébe pillanthatunk be, miközben a Derkovits-ösztöndíjas művészt is megismerhetjük.

Miért lettél művész?

Számomra ez a legoptimálisabb életforma, ezen az úton haladva tudom elképzelni kiteljesedést. Nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy mi az az erő, ami hajt, csak érzem, hogy a felgyülemlett energiáimat ezen a területen vezethetem le a legjobban. 

Mit jelent egy saját műterem számodra?

A műterem nyugalmat áraszt. Amikor beköltözök egy térbe, először felmérem az adottságait, elképzelem a legjobb formájában, képességeimhez mérten felújítom és kitakarítom. Ezt követően berendezem a szükséges bútorokkal, a kedvenc tárgyaimmal és az elengedhetetlen szobanövényállománnyal. Lehetőségeimhez viszonyítva nagy szabad felületeket hagyok, gondosan megválogatom, mi és hogyan legyen szem előtt. Igazából a létrejött struktúrák mintája köszönhet vissza a festmények kompozícióján. Abszolút analógiát látok a műterem kialakítása és a munkák elkészítése között. Harmóniára és tisztaságra törekszem.

Jelenleg a Szentendrei Régi Művésztelep Nagybánya műteremét használom a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj keretein belül, megosztva Máriás István aka Horror Pistával, akivel 4-5 naponta vagy hetente váltjuk egymást. Párhuzamosan pedig párommal, Gallov Péterrel dolgozom az FKSE 1. műtermében. Folyamatos alkotói tevékenységet tartok fent, ez egy kísérleti időszak, aminek bízom az eredményében.

Van példaképed?

Kimondott példaképem szerintem sosem volt. Természetesen vannak művészek, akiket kedvelek, szimpatikus művészpárok, vagy -stúdiók, akiket figyelemmel követek.

Szakmai szempontból példaértékűnek tartom Keresztes Zsófia és Zsikla Mónika pályázati anyagát az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé kapcsán, és izgatottan várom az építkezést, valamint  a végeredményt.

Ahhoz, hogy valaki példakép legyen, nagyon jól kell ismernie az illetőt, mert gyakran megeshet, hogy csak részinformációkat tudunk róla, és egy idealizált képet látunk belőle, aminek semmi köze a valósághoz. Ilyen alaposan nem sok embert ismerek, de nagyon örülnék, ha annyira erős lehetnék, mint az anyukám.

Mit gondolsz arról, hogy művészként nem ciki éhen halni?

Nagyon nehéz és kompromisszumokkal teli a művészlét. Csak csatlakozni tudok az előttem felszólalt w. Horváth Tibor állításához. (A sorozatban megszólalt w. Horváth Tibor, akinek a műtermében folytatott beszélgetést és az ott készült fotókat ITT találják.)

Miként írnád le az alkotói folyamatodat: hogyan jutsz el az ötlettől a megvalósításig?

Lassú, koncentrált, egymásra épülő fázisokból álló folyamat. Kitalálok egy témát és rengeteget asszociálok. Kávézás és utazás közben gondolkodom a legtöbbet. A rengeteg információ és a begyűjtött tárgyi emlékek között kapcsolódási pontokat keresek. Festés közben filmképszerűen ugranak fel a fejemben a dolgok, az ötletek egymásba fonódnak és a műteremben ezeknek a szituációknak a rekonstrálásával rengeteg variáció születik. Mindig van egy vízióm, hogy miként nézzen ki festményen egy-egy beállítás,, és ennek függvényében készülnek a fotók. Felmosok a műteremben, felszabom az előre alapozott vásznat, kiszerkesztem, mi hova kerüljön, felrajzolom a fotóról a képet, és elkezdem festeni. Párhuzamosan több témán és vásznon dolgozom. Amikor pedig megérkeznek az ékrámák, felfeszítem a vásznakat és folytatom a festést. Négy öt rétegből áll egy kép, amiket száradástól függően rotációban veszek elő, és így haladok hétről hétre, hónapról hónapra. Nem tudom meghatározni, hogy mennyi idő alatt festek meg egy vásznat. Amikor viszont jön egy kiállításra való felkérés, akkor átlapozom, hogy melyik működhet a koncepció kapcsán, és annak befejezését előreveszem. 

Mi a fontosabb: egy Jó kiállítás vagy egy jókor jött vásárlás?

A jó kiállítás.

Hogy látod, mennyire fontos az önérvényesítés ebben a szakmában?

Nagyon fontos, de egyedül rettentően nehéz. Egyre inkább azt látom, hogy ez csak egy stábbal eredményes, illetve lehetséges.

Mennyire fontos a külföldi megjelenés számodra?

Az én esetemben a külföldi megjelenés egyfajta katalizátorként hatott a későbbi hazai, illetve nemzetközi megjelenések kapcsán. Viszont volt egy törés az életemben, amikor a családi problémák miatt átrendeződtek a dolgok és megtorpantam. 2018 végén tiszta lappal újrakezdtem a szakmai karrierem építését, és remélem, a külföldi megjelenések a pandémia után ismét visszatérnek.

Hogyan látod magad tíz múlva a pályán?

Boldogan 🙂