Művészek vallottak művészetükről
Rendet keresni és teremteni a kaotikus világban, a kora reneszánsz művészektől tanulni munkamorált – a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. február 3-ai, már negyedik alkalommal megrendezett Alkotóművészeti Szalonjában Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész és Csontos János József Attila-díjas költő vallott művészetéről.
Régóta keresi a MANK annak módját, miként lehet a magyar alkotóművészeket és gondolkodókat közelebb hozni egymáshoz, hogyan lehetne közöttük a társasági szálakat erősíteni annak érdekében, hogy a magyar kulturális élet vagy annak egyes területei erősebbé és szervezettebbé váljanak. A budai Várban, az Úri utca 54–56. szám alatt, a Mailáth-palota épületében, a Cseh Tamás Archívum – Interdiszciplináris Gyűjteményben rendezett Alkotóművészeti Szalon ennek megvalósítását célozza meg.
A hely szelleméhez illően az első néhány perc Cseh Tamás munkásságát idézte: ezúttal a történelemszerető ember vallomását és egy először elhangzó koncertrészletet mutattak be az Archívum gyűjteményéből. A filmvetítést Hanák Gábor, az Archívum alapítójának gondolatai vezették fel.
Ezt követően került sor a moderált beszélgetésre a két meghívott alkotó között. A beszélgetést Mirtse Zsuzsa író, költő vezette le. A beszélgetés során közös pontokat kerestek a két, látszólag eltérő utat járó művész művészetfelfogása, szemlélete között: mindketten szeretnek a múltban utazni, különös viszony fűzi őket a matematikához és az építészethez, alkotásaik szinte mérnöki pontossággal vannak megkomponálva.
Orosz István és Csontos János is végtelen precizitással, aprólékossággal és mesterségbeli tudással van felvértezve, és mindketten szerelmesei a reneszánsz művészetnek. Ugyanakkor a különbségek is kirajzolódtak közöttük. Csontos János így fogalmazott: „István polihisztor, én meg reménytelenül a nyelv szövevényébe vagyok belebogozódva, semmilyen egyéb tehetségem, se képzőművészeti, se zenei nincsen. Tehát nekem mindent a szavakkal kell megoldanom. Irigylem is Istvánt, aki úgy szökell művészeti ágról ágra, mint a méhecske virágról virágra.” Persze kiválóan ellensúlyozza ezt az íráson belüli sokszínűsége. Csontos János irodalmi pályafutása mellett filmrendezőként is közismert, az építészethez való vonzalmát a filmjei is bizonyítják, az est során azonban a lírai pályájáról esett szó legfőképp. Írt például szonettregényt, amelyet szonettkoszorúkból hozott létre, de volt olyan is, hogy egy egész parafráziskötetet írt, vagy kiegészítette József Attila töredékben maradt verseit – ezek pedig mind azért születtek saját bevallása szerint, mert ezen a területen tud alkotni, kiteljesedni, a szavakkal való kísérletezés izgatja őt. Csontos János művészetével igyekszik ellensúlyozni a kaotikus világot, ezért műveiben igen precízen, betűre pontosan ír, alkot.
Orosz Istvánra azt mondják, reneszánsz ember. Pályája elején tervezett színházi díszleteket, plakátokat, könyvillusztrációkat, rendez animációs filmet, könyveket és verseket is írt. Grafikusként ismert mégis a leginkább. Orosz István így vallott művészetéről: „Vannak dolgok, amelyeket el tudok képzelni, és le tudok rajzolni. Vannak, amelyeket el tudok képzelni, de nem tudok lerajzolni. Vajon le tudok-e rajzolni valami olyat, amelyet nem tudok elképzelni? Ez az, ami igazan érdekel.” A múltba való visszavágyódásáról pedig azt mondta, hogy számára érdekes felfedezés volt, amikor rájött, nemcsak térben, hanem időben is lehet emigrálni: amikor a térbeli menekülés helyett egy másik korszakot választ magának az alkotó. „Elméletben is sokat foglalkoztam a kora reneszánsz világgal, képzőművészként kipróbáltam akkori technikákat, alkalmaztam azokat a mai világunkra” – utalt arra, hogy talán az említett korszakban élő művészekre volt jellemző hasonló munkamorál.
Bár mindkét alkotóban van nosztalgia, elvágyódás letűnt korok iránt, mégis mindketten friss, érvényes művészetet tudnak létrehozni, hiszen a mai kor problémáira keresik a választ művészetükben.
Az eseményről további képek ezen a linken érhetők el.
Fotók: Csákvári Zsigmond
