Négyszázmilliós felújítás zajlik Szigligeten

2014.03.26 15:21:21 | Hírek

Jelentős a szigligeti alkotóház magyar kulturális életben betöltött szerepe – mondta el Halász János kulturális államtitkár a felújítási munkálatok menetéről beszámoló sajtótájékoztatón március 26-án, Szigligeten. A júniusra befejeződő munkálatok eredményeként négycsillagos szállodai szintű szolgáltatásokat érhetnek el Szigligeten az alkotók.

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. munkájával az alkotóművészet előmozdítását, az alkotóművészeket segíti, az alkotóházak fenntartása mellett azonban a Magyar Mecénás programot is gondozza. A MANK négyezer művésszel, valamint körülbelül 20 civil szervezettel áll közvetlen kapcsolatban, melyek szintén alkotóművészeket fognak össze. „Aki ilyen tagsági viszonnyal rendelkezik, részt vehet abban az üdülési programban, melynek segítségével olcsóbban, a szokásos piaci ár 40 százalékáért pihenhetnek.” Az elmúlt hónapokban átfogó beruházási programok zajlottak, példaként pedig Halász János megemlítette a Mátyás templomot, a Vigadót, a Várkertbazárt, illetve szólt a húszmilliárd forintból megújult 14 megyei jogú város közösségi tereiről is. Kiemelte a pár nap múlva művészeket befogadó Szentendrei Régi Művésztelep megújítását, mely 200 millió forintos forrásból valósul meg. „A művésztelepeket és alkotóházakat érintő felújítási program keretei között Szigligeten 30 vendégszobát alakítanak ki, de tervben van a kecskeméti és a hódmezővásárhelyi művésztelep felújítása is” – fejtette ki.

Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő a kilenchektáros arborétummal rendelkező szigligeti épületegyüttesről elmondta, reméli, hogy ott a művészek inspirációt kaphatnak. A vitorláskikötőt és a várat is felújították a településen, miközben számos egyéb fejlesztés zajlott Veszprém megyében, megújult például Pápán a kastély is. A térségbe nem csak nyáron érdemes ellátogatni, a képviselő szeretné, ha az év minden évszakában megtalálnák itt a szépségeket a látogatók.

Hornyák Tibor ügyvezető igazgató a felújításról elmondta: az épület teljes felújítása csaknem 400 millió forintból zajlik. A teljes gépészetet és a világítást is korszerűsítik, illetve gazdaságosabb fűtésre teremtenek lehetőséget. Kialakítanak továbbá egy étteremet, a szobákat jelentősen átalakítják, a szolgáltatások színvonala pedig egy négycsillagos szállodáéval egyezik majd meg. Az Eszterházy-kastélyként funkcionált épület eredeti fényében fog majd ragyogni, a műemléképület-felújítás szabályainak megfelelően járnak el a kivitelezők. Megújul a kert, elkészül egy kávézó is: nyaranta igen nagy turistaforgalmat készülnek kiszolgálni, az arborétum ugyanis mindenki számára látogatható lesz.

A négyszázmilliós felújítással párhuzamosan 150 millióból újul meg a zsennyei művésztelep.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tulajdonában lévő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. alkotóházakat tart fenn Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen, továbbá két művésztelepet üzemeltet Hódmezővásárhelyen és Szentendrén, ezen felül kiállítási lehetőségeket teremt a magyar alkotóművészek számára kiállítóhelyein (Szentendre – Szentendrei Régi Művésztelep, Budapest – Olof Palme ház).

A MANK a Nemzeti Kulturális Alap kastély-felújítási mintaprogramjának pályázati támogatásával, továbbá saját források bevonásával 2013 végén kezdte meg a Zsennyei és a Szigligeti Alkotóházak teljes felújítását. Magyarországon alkotóházak és művésztelepek ilyen nagyszabású beruházása 40 éve nem történt. A felújítást követően az alkotóművészek továbbra is a MANK Magyar Mecénás Programjához egyénileg vagy társadalmi szervezeten keresztül csatlakozva kedvezményesen, azaz az önköltségi áron vehetik igénybe az alkotóházakat.

Szigligeti Alkotóház

A Szigligeti Alkotóház felújítási költségeihez a Nemzeti Kulturális Alap 300 millió forintos támogatással járult hozzá, a teljes beruházás összesen nettó 395 millió forintból valósul meg. A munkálatok 2013 őszén megkezdődtek.
Az egykori Esterházy-kastély felújításának az a célja, hogy a szép környezetben lévő, patinás műemléképület építészeti és hangulati értékeinek megőrzése, az épület 1914-1915-ös állapotának helyreállítása mellett kényelmi és műszaki szempontból alkalmassá tegye a mai kor elvárásainak kielégítésére, rendeltetésének betöltésére.
A mintegy 30 vendégszoba komfortfokozata 3-4 csillagos lesz, a szobákból fürdőszobák nyílnak. Az ingatlan többi részének teljes felújítása, és a tervek szerint a park felújítása is megtörténik. A munkálatok során a MANK mindvégig szorosan együttműködik a helyi önkormányzattal. A felújítás járulékos haszna, hogy a településen található Szigligeti vár is könnyebben megközelíthetővé válik. A kastély 1952-től Bölöni György Kossuth-díjas író, publicista kezdeményezésére irodalmi alkotóházként kezdett működni. Az Alkotóház az évek során a magyar irodalom számos kiemelkedő egyéniségének volt és ma is kedvelt alkotó- és pihenőhelye. Falai közt Örkény Istvántól Kassák Lajoson, Nemes Nagy Ágnesen, Kolozsvári Grandpierre Emilen, Szabó Magdán, Kertész Imrén, Nagy Lászlón, Vas Istvánon keresztül Pilinszky Jánosig, Németh Lászlótól Fekete Istvánon, Lázár Ervinen, Somlyó Györgyön, Weöres Sándoron át Déry Tiborig, Füst Milánig vagy Göncz Árpádig sok neves alkotó töltött el rövidebb-hosszabb időt. Az 1970-es évektől az irodalmárokon kívül egyre több festő, szobrász, iparművész, fotóművész, zeneszerző is látogatta az alkotóházat, amely minden művészt szívesen fogad saját konyhájával, éttermével, teraszaival, kilátó tornyával, közösségi helyiségeivel, természetvédelmi oltalom alatt álló parkjával.

Fenntartók

Médiapartner

szolke_online_kiallitas_
szolke_online_kiallitas_2
szolke_online_kiallitas_3
szolke_online_kiallitas_4
szolke_online_kiallitas_5
szolke_online_kiallitas_6
szolke_online_kiallitas_7
szolke_online_kiallitas_8
szolke_online_kiallitas_9
szolke_online_kiallitas_10
szolke_online_kiallitas_11
szolke_online_kiallitas_12
szolke_online_kiallitas_13
szolke_online_kiallitas_14
szolke_online_kiallitas_15
szolke_online_kiallitas_16
szolke_online_kiallitas_17
szolke_online_kiallitas_18
szolke_online_kiallitas_19
szolke_online_kiallitas_20
szolke_online_kiallitas_21
szolke_online_kiallitas_22
szolke_online_kiallitas_23
szolke_online_kiallitas_24
szolke_online_kiallitas_25
szolke_online_kiallitas_26
szolke_online_kiallitas_27
szolke_online_kiallitas_28
szolke_online_kiallitas_29
szolke_online_kiallitas_30
szolke_online_kiallitas_31
szolke_online_kiallitas_32
szolke_online_kiallitas_33
szolke_online_kiallitas_34
szolke_online_kiallitas_35
szolke_online_kiallitas_36
szolke_online_kiallitas_37
szolke_online_kiallitas_38
szolke_online_kiallitas_39
szolke_online_kiallitas_40
szolke_online_kiallitas_41
szolke_online_kiallitas_42
szolke_online_kiallitas_43
szolke_online_kiallitas_44
szolke_online_kiallitas_45
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_naprol_napra_1
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_2
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_3
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_4
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_5
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_6
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_7
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_8
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_9
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_10
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_11
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_12
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_13
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_14
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_15
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_16
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_17
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_18
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_19
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_20
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_21
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_22
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_23
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_24
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_25
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_26
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_27
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_28
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_29
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_30
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_31
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_32
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_33
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_34
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_35
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_36
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_37
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_38
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_39
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_40
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_41
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_42
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_maoe_foto_
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_2
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_3
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_4
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_5
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_6
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_7
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_8
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_9
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_10
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_11
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_12
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_13
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_14
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_15
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_16
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_17
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_18
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_19
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_20
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_21
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_22
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_23
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_24
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_25
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_26
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_27
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_28
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_29
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_30
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_31
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_32
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_33
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_34
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_35
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_36
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_37
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_38
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_39
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_40
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_41
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_42
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_eukarisztia_
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_2
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_3
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_4
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_5
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_6
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_7
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_8
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_9
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_10
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_11
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_12
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_13
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_14
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_15
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_16
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_17
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_18
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_19
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_20
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_21
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_22
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_23
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_24
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_25
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_26
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_27
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_28
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_29
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_30
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_31
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_32
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_33
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_34
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_35
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_36
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_37
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_38
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_39
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_40
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_41
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_42
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_43
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_44
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_45
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_46
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_47
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_48
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_49
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_50
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_51
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_52
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_53
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_54
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_55
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_56
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_57
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_58
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_59
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_60
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_61
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_62
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_63
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_64
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_65
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_66
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_67
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds