Oberfrank Luca alkotásai az ÚjMűhely Galériában

2022.02.24 10:34:12 | Egyéb kategória

Oberfrank Luca személyes élményekből és benyomásokból inspirálódó műveit tekinthetik meg a szentendrei ÚjMűhely Galériába látogatók, ahol Lélek/Tükör/Kép címmel nyílt a képzőművész privát szférájába betekintést engedő tárlat 2022. február 23-án. 

A kiállításon látható művek két téma szerint csoportosíthatóak: az alkotások egy része vallásos témákból merítkezik, a művek másik csoportjában pedig a művész a saját szülésélményét dolgozza fel. A témák csak látszólag állnak szemben egymással, hiszen minden alkotás a művész saját lelki tapasztalatait jeleníti meg, valamint a kiállításon bemutatott művek mind szoros összefüggésben állnak.

„Oberfrank Luca művészetére jellemző a tradicionális és újszerű egyesítése és összhangja, ami nemcsak a téma megfogalmazásában, hanem az alkalmazott technikákban is tetten érhető. Alkotásai a kortárs szakrális művészet kiemelkedő képviselői, művészetében az újmédia eszközeivel és lehetőségeivel dolgozza fel témáit” – mondta Pataki Petra művészettörténész, a kiállítás kurátora a művészről és sajátos hangvételű világáról.

A jelen tárlaton több alkotását először állítja ki a művész. Legújabb művei a lélek és a lelkiismeret vizsgálatával foglalkoznak. A tüköralapú alkotásokon a művész kihasználja a médium sajátosságait, valamint a lélekhez és a tükörhöz kapcsolódó képzettársításokat is. A tükör, mint kép működik, a munkáknak fontos része a tükröződés jelensége. Emellett a tükör hordozó is, amelyen az írás jelenik meg képként.

A művész saját szülésélményét feldolgozó művei is több ponton kapcsolódnak a vallásos műveihez: a gyermekáldást, élethordozást tematizáló alkotások a keresztény ikonográfia motívumait használják, valamint a világrajövetel, a létezés és az élet misztériuma, mint téma sok esetben bibliai párhuzamokkal együtt értelmezhető.

Az ÚjMűhely Galériába látogatók nemcsak tüköralapú művekkel, grafikákkal vagy éppen textilművekkel találkozhatnak, hanem hanginstallációval is, ugyanis a művész munkásságában kiemelt szerepet kap a hang és a kép viszonya. A salzburgi dóm harangjátékát alapul vevő műegyüttes központi fogalma a „hallható képek” létrehozása, ami első olvasásra paradox szókapcsolatnak tűnik, a művész megfogalmazásában azonban magától értetődő.

Oberfrank Luca munkái érzékeny művek, amelyekben gyermekének születését, vallásos kötődéseit vagy éppen elszigeteltségét dolgozza fel. A műveket finoman átható szakralitás és az átsejlő privát élmények mély, elgondolkodtató kiállításélményt nyújtanak, saját lélektükrének megismerésére ösztönözve a nézőt.

A kiállítás megtekinthető 2022. március 19-ig, keddtől szombatig 10 és 18 óra között.

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow