Pénteken nyílik Berszán Zsolt kiállítása Velencében

2014.06.01 17:55:56 | Hírek

Különleges magyar tárlat látható az építészeti biennáléhoz kapcsolódóan 

Az utóbbi évtizedben szokássá vált, hogy a Velencei Biennálé idején a pavilonokban kiállító országok a biennálé területén kívül, a városban is rendeznek kisebb kiállításokat. Ehhez a lassan hagyománnyá váló kezdeményezéshez csatlakozott tavaly Magyarország, amikor – Gulyás Gábor nemzeti biztos kezdeményezésére – bemutatta Mátrai Erik Gömb című művészeti projektjét. Ebben az évben, folytatva a megkezdett gyakorlatot, az Építészeti Biennálé idején a Punta della Dogana mögötti sóraktárak egyikében Berszán Zsolt Decomposition című kiállítása látható.

 

A kiállítás – hétfő kivételével – minden nap 10-től 18 óráig várja a látogatókat Velencében, a Reale Società Canottieri Bucintoro 1882 A.S.D. kiállítótermében (Maggazini de sale, Fondamenta delle Zattere; a Punta della Dogana mögött). A belépés ingyenes.          

Berszán Zsolt művészete a végesség problémáját állítja középpontba. A fiatal képzőművész legtöbb alkotása az alternatív genezis lehetőségét feszegeti, arra próbálván választ találni, hogyan ébred élet a halálban, milyen perspektívák nyílnak az ember számára a természet örök körforgásának inhumán szférájában. A velencei kiállítás egy újabb rétegét nyitja fel ennek a nagy témának: Mi történik az emberi testtel a halál után?

Körben a téglafalakon Berszán nagyméretű grafikái és festményei láthatóak. A ceruzarajzok érzékeny, sűrűre szőtt vonalhálóikkal, az olaj-szilikon képek erőteljes, strukturált felületeikkel hozzák létre azt a világot, amelyből a holocaust és más tömegmészárlások traumájának a témája bontakozik ki. Bár nem rendelkeznek valódi figurativitással, de sejteni engedik az emberi hullák élettelen formáit. A kiállítótér közepére, a bejárathoz közel – szemben a kanális víztükrével – kerültek azok az objektek, amelyek a víz motívumához kapcsolódnak: a vizes teknőkben és az acéllábakra állított „vízasztalokon” a hullámzó, tükröződő felületből emberi szervekre, végtagokra emlékeztető organikus formák merednek ki. Erőteljes reflexió ez a városra, Velencére, amely egyfolytában élet és halál kettősségével szembesít. Ezt követik a megfeszített testeket ábrázoló művek: az acélvázas keretben elhelyezett szobrok felismerhetetlenségig torzított, derogáló testmaradványokat mintáznak. A betonból és fekete műanyagból készült objektek koporsóra emlékeztetnek, de a dobozforma éleit mintha eltüntette volna az erózió: szögletesség helyett a bomlásban lévő emberi test tagjainak körvonalai rajzolódnak ki. A galériatér végében, a legsötétebb ponton egy helyspecifikus installáció található. Ide belépve a látogató megtapasztalhatja az üresség és a magány érzéseit. Mintha maga is bekerülne a koporsó rá záruló téglatestébe, ahol nemcsak az emberi test sérülékeny szövetei bomlanak szét, hanem a koporsó szilárdnak hitt anyagai is: a fa keménysége fekete gomolygássá lesz.

A kiállítás a bomlás gondolatkörét az emberi test fókuszba állításával járja körbe. A test a halál után nem marad egyben, nem szellemül át és nem emelkedik az égbe úgy, ahogyan Jézus Krisztus és Szűz Mária teste, hanem részekre bomlik, szétrohad és megsemmisül. Ez az emberi élet végső traumája. A művek tanúsága szerint a történelem is a bomlás példázataiból épül fel: a háborúk, a gyilkosságok, a testi elmúlás történeteiből. Az olaj-szilikon képek – bár a malevicsi redukció eszméjéből születtek – erőteljes, strukturált felületeik révén mégis figuratívak. De ez a figurativitás nem az azonosításra épül, hanem a kompozíció szétbontására. A kiállításon minden egyes műalkotás fekete: a betonból, fémből, szilikonból létrehozott objektek is. Itt még a víz is, mely motívumként általában az életet szimbolizálja, a halál gondolatát idézi. Mindez mégsem csupán fájdalmasan és iszonytatóan hat, hanem katartikusan és felemelően. A Decomposition a szakralitás jelentésrétegeibe vezeti be a nézőt, mert utat nyit a legvégső kérdés megfogalmazása felé: Mi történik az emberi lélekkel a halál után?

Fenntartók

Médiapartner

szolke_online_kiallitas_
szolke_online_kiallitas_2
szolke_online_kiallitas_3
szolke_online_kiallitas_4
szolke_online_kiallitas_5
szolke_online_kiallitas_6
szolke_online_kiallitas_7
szolke_online_kiallitas_8
szolke_online_kiallitas_9
szolke_online_kiallitas_10
szolke_online_kiallitas_11
szolke_online_kiallitas_12
szolke_online_kiallitas_13
szolke_online_kiallitas_14
szolke_online_kiallitas_15
szolke_online_kiallitas_16
szolke_online_kiallitas_17
szolke_online_kiallitas_18
szolke_online_kiallitas_19
szolke_online_kiallitas_20
szolke_online_kiallitas_21
szolke_online_kiallitas_22
szolke_online_kiallitas_23
szolke_online_kiallitas_24
szolke_online_kiallitas_25
szolke_online_kiallitas_26
szolke_online_kiallitas_27
szolke_online_kiallitas_28
szolke_online_kiallitas_29
szolke_online_kiallitas_30
szolke_online_kiallitas_31
szolke_online_kiallitas_32
szolke_online_kiallitas_33
szolke_online_kiallitas_34
szolke_online_kiallitas_35
szolke_online_kiallitas_36
szolke_online_kiallitas_37
szolke_online_kiallitas_38
szolke_online_kiallitas_39
szolke_online_kiallitas_40
szolke_online_kiallitas_41
szolke_online_kiallitas_42
szolke_online_kiallitas_43
szolke_online_kiallitas_44
szolke_online_kiallitas_45
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_naprol_napra_1
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_2
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_3
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_4
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_5
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_6
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_7
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_8
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_9
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_10
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_11
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_12
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_13
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_14
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_15
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_16
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_17
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_18
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_19
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_20
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_21
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_22
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_23
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_24
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_25
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_26
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_27
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_28
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_29
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_30
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_31
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_32
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_33
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_34
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_35
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_36
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_37
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_38
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_39
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_40
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_41
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_42
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_maoe_foto_
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_2
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_3
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_4
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_5
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_6
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_7
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_8
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_9
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_10
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_11
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_12
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_13
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_14
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_15
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_16
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_17
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_18
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_19
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_20
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_21
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_22
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_23
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_24
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_25
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_26
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_27
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_28
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_29
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_30
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_31
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_32
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_33
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_34
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_35
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_36
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_37
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_38
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_39
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_40
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_41
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_42
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_eukarisztia_
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_2
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_3
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_4
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_5
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_6
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_7
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_8
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_9
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_10
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_11
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_12
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_13
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_14
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_15
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_16
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_17
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_18
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_19
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_20
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_21
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_22
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_23
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_24
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_25
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_26
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_27
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_28
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_29
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_30
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_31
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_32
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_33
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_34
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_35
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_36
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_37
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_38
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_39
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_40
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_41
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_42
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_43
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_44
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_45
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_46
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_47
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_48
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_49
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_50
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_51
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_52
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_53
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_54
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_55
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_56
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_57
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_58
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_59
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_60
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_61
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_62
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_63
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_64
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_65
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_66
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_67
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds