Meghosszabbítva / Sodrás címmel nyílt textilművészeti kiállítás a MANK Galériában

2022.07.21 09:00:59 | Egyéb kategória

Sodrás címmel nyílt a kortárs textilművészet remekeit felvonultató kiállítás a szentendrei MANK Galériában, mely meghosszabbítva 2022. augusztus 24-ig látható. A kiállítás anyagát korábban a szombathelyi közönség láthatta, hiszen a VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén már bemutatkozott az a 42 magyar textilművész, kiknek alkotásaiból ezúttal a MANK Galériában láthatunk válogatást.

A há­rom évente megrendezésre kerülő seregszemlé­nek 50 éve a Szombathelyi Képtár ad otthont, de a némi kihagyásokkal megrendezett fővárosi bemutatkozások is hagyományteremtő rendezvényekké váltak. 2010-ben az Iparművészeti Múzeum harmadik alkalommal adott helyet a Szombathelyi Textiltriennálé válogatott anyagának, miközben 2016-ban a 18 országból 168 művész 202 alkotását felvonultató V. Nemzetközi Textilművészeti kiállítás teljes anyaga Szombathely után először került bemutatásra a budapesti Vigadó Galéria kiállítóterében.

A Kulturális Alapítvány a Textilművészetért kuratóriuma örömmel fogadta el idén a MANK által felajánlott szentendrei kiállítótermet erre a célra. Az országosan és nemzetközileg is meghirdetett Sodrás című, VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén, 2021-ben 72 mű szerepelt a fal és tértextil, 36 mű a textildizájn, 92 alkotás a miniatűrtextil, 13 mű a zászló és 32 alkotás a szalag kategóriában.  

Simonffy Márta textilművész korábban a VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé kapcsán mesélt a textilművészet egyediségéről és a benne rejlő lehetőségekről: „A textil expresszivitása, aktualitása, mozgása, dinamikája tükrözi mindazokat a szellemi folyamatokat, amely korunk művészetének irányait jellemzik. Nem szigetelődik el, átlépi a kötöttségeket. A textiltől idegen anyagokat is használ és alkalmaz, ezeket médiumává lényegítve. Nyitottsága és kapcsolódása a képzőművészettel természetes lett. A kontaktusok, valamint a területek közötti átjárhatóság is nyilvánvalóvá vált. Szabadon alkalmaz különböző kifejezési formákat, technikákat. Felhasználja a jelen kor matériáit, szemléletét, miközben a textil tradicionális eszköztárát is megjeleníti. Újragondol és fogalmaz, megnyit előttünk egy sokszínű, nyitott szemléletre késztető világot, tartalmi és megjelenítési szabadsága evidens.”

A MANK Galéria tereiben bemutatkozó művek is a textilművészet sokszínűségét tanúsítják, egy olyan válogatott anyagot tekinthetnek meg a látogatók, melyek technikai és anyaghasználati megkötés nélkül készülhettek. A hagyományos textilek mellett a PVC, a gipsz, a nylon, a karton, a drót, a fotó, a szilikon és egyéb alternatív alapanyagok is feltűnnek. A formákkal, anyagokkal, technikákkal kísérletező művek rámutatnak e művészeti ág sokszínűségére, több sajátos területen mutatják be a magyar autonóm textilművészet mindenkori tendenciáit, az alkotók kreativitását és a művészeti ág sokrétűségét a festett, szövött, varrott, hímzett faliképeken, a miniatűrtextileken, a szalagokon és a zászlókon.

A kiállítás kurátora:

Hideg Orsolya öltözéktervező- és textilművész

Kiállító művészek:

Aranyosi Zsuzsanna DLA, B.Csernyánszky Katalin, Balog Edit, Beliczay Zsófia, Berecz Vanda, Bernáth Judit, Bornemisza Eszter PhD, Czinder Tünde, Csíkszentmihályi Réka, Fóris Katalin, Földi Kinga, Fülöp Tünde, Gönci András, Harmati Hedvig DLA habil., Hendzsel Ilona, Horváth Ildikó Mária, Kanics Márta, Kapás Andrea, Kecseti Gabriella, Kiss Katalin, Kiss Lúcia, Kókai Krisztina, Komáromi Erzsébet Katalin, Kovács Móni, Lencsés Ida, Lőrincz Lili Hanna, Makkai Márta, Pálos Anna, Pápai Lívia DLA habil., Pázmány Judit, Richter Sára, Rományi László, Ruczek Zsófi, Sándor Eszter, Söptei Eszter, Szilágyi Erzsébet, T.Doromby Mária, Tóth Magdolna, Vereczkey Szilvia, Vigh Krisztina DLA, Vladimirova Milena, Zámori Zsófia, Zoltai Bea

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow