Szentandrássy István művei Debrecenben

2021.11.21 12:20:00 | Egyéb kategória

Mágikus vonások címmel nyílt kiállítás 2021. november 19-én Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész festményeiből Debrecenben, a Görögkatolikus Turisztikai Látogatóközpontban.

Kapin István parókus a rangos kiállítást állító MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-ről elmondta: fontos missziót végez a tízéves fennállását ünneplő intézmény, amely Szentandrássy István festőművész mellett a szintén roma Choli Daróczi József író és költő művészetét is elhozta Debrecenbe a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen.

Dr. Puskás István, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere kiemelte: Szentandrássy István roma alkotó kiállítása is jól fémjelzi, hogy Debrecen városa évszázadok óta befogadja a kulturális inspirációkat, „adventhez közeledve pedig ez különösen üzenetértékű, hiszen a nyugati kultúránk legszebb ünnepe még erőteljesebben segít megélni az együttélés örömét.”

A Festészet és irodalom összhangja Szentandrássy István művészetében alcímű kiállítás megnyitóján Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója elmondta: a kortárs képzőművészetet szolgálva a MANK feladata, hogy az alkotáshoz lehetőséget és helyszínt teremtsen. Az intézmény felelőssége ennek részeként többek között Szentandrássy István hagyatékának kezelése is. „A roma alkotókat időnként a folklór szempontjából közelítjük meg, holott a kortárs magyar képzőművészet kiemelkedő tehetsége Szentandrássy István, ránk hagyott életműve pedig a hazai képzőművészet állócsillaga. Choli Daróczi Józseffel közösen nemcsak fantasztikus életműveket, hanem példákat is hátra hagytak, amiből mindannyian rengeteget tanulhatunk elfogadásról, küzdelemről, felelősségvállalásról” – fogalmazott a tárlattal kapcsolatban, amely vándorkiállításként Kőszegen és Salgótarjánban is bemutatkozott már idén.

Rózsahegyiné Juhász Éva, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója a kiállítást megnyitva felelevenítette Szentandrássy Istvánhoz fűződő emlékeit, akitől ő és munkatársai nagyon sokat tanultak hitről, cigány-magyar együttélésről, irodalomról.

A képekben való gondolkodás, valamint a művészetek iránti különös fogékonyság – különösen az irodalom és a képzőművészet összefonódása – figyelhető meg Szentandrássy István alkotásaiban. Irodalmi érdeklődése már fiatal korában megmutatkozott, amikor versek és drámák írásával is foglalkozott. Végül a rajzolás és a képek megjelenítésének fontossága ragadta magával képzelőerejét.

Inspirációs forrását pedig mindvégig a könyvek és a könyvtárak iránti vonzalma jelentette. Festészete kifejezetten irodalmi vonatkozású. Művei a naturalista színektől és a tér hagyományos értelmezésétől elvonatkoztatva poétikus víziót fejeznek ki. A leírt és a lerajzolt gondolatok egymást erősítő mechanizmusában összművészeti eufória bontakozik ki művészetében.

A megnyitón a Lautitia Gyermekkar közreműködött.

A kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésével valósul meg. A tárlat kapcsolódó eseményeként megtekinthető a Petőfi Irodalmi Múzeum által létrehozott Choli Daróczi József munkásságát bemutató Isten homorú arcán című vándorkiállítás.

A két kiállítás 2022. január 5-ig tekinthető meg, hétfőtől péntekig 9:00 és 17:30 között a debreceni Görögkatolikus Turisztikai Látogatóközpontban.

Partnereink

EMMI NKA MMA
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow