Szentendrei festő Ankarában

2017.10.10 18:44:41 | Hírek

„A ’80-as évek közepén, amikor Szentendrére költöztem, még elevenebb volt a művészeti közélet, nagyobb volt az összetartás, a közös érdekek képviselete” – mondja Krizbai Sándor Alex festőművész, akinek művei most Ankarában is láthatóak a Misztikus álmok című tárlaton. Szentendréről és művészetéről beszélgettünk vele.

IMG_2096

Misztikus álmok címmel Ankarában látható kiállítása. Ez az első alkalom, hogy bemutatkozik a török fővárosban?

Eddig még soha nem szerepeltek a munkáim Törökországban, bár már sok jót lehetett hallani a törökök nyitottságáról, például voltak barátaim a yalovai művésztelepen, ahonnan igen jó tapasztalatokkal jöttek haza.

Milyen munkákat válogatott a kiállításra, és hány darabot tekinthet meg ennek eredményeként a török közönség?

A lehetőség egyértelműen a szentendrei művésztelepi tagságomnak köszönhető. Az ankarai Güler Sanat Galéria egyik tagja, Hakan Esmer festőművész tavaly egy ideig – vendégként – itt dolgozott a telepen. A hozzá látogatóba érkező Kemal Orta művészeti menedzser járt az én műtermemben is, megszerette a képeimet és felkért egy kiállításra, amit örömmel vállaltam. Összesen 19 közepes és nagyméretű képem látható a szeptember 28-án megnyílt válogatásban. A megvalósításban igen nagy szerepet vállalt a MANK, személy szerint dr. Hóvári János főigazgató is, amit ezúton is köszönök.

 

IMG_2098

 

A kiállítás a Misztikus álmok címet viseli. Miként kelnek életre ezek az álmok a festményeken?

Ezt a címet közösen választottuk Kemallal. A szókapcsolat részben utal a néhány – ugyancsak Erdélyből áttelepült – festő kollégámmal 2005-ben megalapított Tájmisztika Csoport nevére, de a festészetem alapvető lényegét is érzékelteti: a Novothny Tihamér művészeti író barátom által „szü-re-non”-nak (szürrealista-realista-nonfiguratívnak) nevezett képeimen az évek során bennem vizuálisan elraktározódott látványok, tárgyias valóságelemek új összefüggésekben, mintegy metaforaként jelennek meg. Ezt a festészetet a nyolcvanas évektől kezdődően már itt, Magyarországon fejlesztettem ki; több festői ciklust is magában foglal, mint a Kortársaim, az Ősök – Hősök vagy a Trepanációk, a Tájmisztika-sorozat ennek csak az egyik állomása.

Mikor készültek a most kiállított alkotások?

A most bemutatott képek túlnyomórészt már az ezredforduló után készültek, de hogy a kiinduló pontokat is érzékeltessük, néhány korábbi festményem is látható a kiállításon: a ’90-es évek elejéről két – kicsit még tagadhatatlanul az új szenzibilitás hatásáról árulkodó – képem szerepel, a ’90-es évek végén kedvelt technikámmal, domborított vászonra festett művem közül pedig három szerepel.

 

IMG_2095

 

Ezen a kiállításon vásárolhatnak is az érdeklődők? Ha igen, milyen eredménnyel számol?

A Güler Sanat Galéria, bár két nagyon fiatal ember vezeti, máris jó nevet szerzett a török kortárs műtárgy-kereskedelemben. Tehát – ha jelentkezik vevő – természetesen lesz eladás is. Nincsenek nagy elvárásaim, és ha a képek közül valamelyik végleg Törökországba kerül, amellett, hogy örülök, szomorú is leszek, hogy meg kell válnom a szívemnek kedves műveimtől. Bizonyos számú képem a kiállítás után egyébként is a Galériában marad a teljes egészében általuk vállalt költségek – többek között egy igényes török-magyar nyelvű katalógus kiadása – kompenzációjaként. De azt is tudom, hogy ezek a festmények egy rangos kortárs gyűjtemény részét fogják képezni, melyben a törökök mellett olyan illusztris magyar művészek is szerepelnek, mint Konok Tamás, Kőnig Frigyes és Orosz István.

Több mint 30 éve kötődik Szentendréhez. Milyen ez a kapcsolat, mit adott önnek a város?

Szentendrével – pontosabban a Vajda Lajos Stúdió tagjaival – már abban az időben is kapcsolatba kerültem, amikor még Marosvásárhelyen laktam. Mégsem akartam a városba költözni, de végül ide nősültem. Egy rövid ideig a Ferenczy Múzeumban dolgoztam, és akkor „kézzel fogható” közelségbe kerültem a gyűjteménnyel: egészen közelről tanulmányozhattam a szentendrei festészet műtárgyait, köztük a legnagyobbakéit, mint például Ámos Imre, Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Vajda Lajos képeit. Ma is örömmel tölt el, hogy ugyanazokat az utcákat járom, ahol ők is jártak, és hasonló élmények érnek engem is ebben a városban, mint amelyek őket is inspirálták. Az itt töltött évek során egyre erősebben kezdtem érezni a hagyomány erejét és persze, a vele járó felelősséget is. Természetesen megismertem a kortárs művészeket is, többekkel jó barátságba is kerültem. A ’80-as évek közepén, amikor ideköltöztem, még elevenebb volt a művészeti közélet, nagyobb volt az összetartás, a közös érdekek képviselete. Persze, akkor még köztünk voltak olyan vitathatatlan, mindenki által tisztelt személyiségek, mint Barcsay vagy Deim Pál. A várossal való kapcsolatom tovább erősödött, amikor 2014-ben a Szentendrei Régi Művésztelepen műtermet kaptam, és részévé váltam ennek a patinás múltú helynek.

 

IMG_2015

 

Munkái külföldön is ismertek, állított ki például a finnországi Turkuban vagy a japán Oszakában. Mely kiállítására a legbüszkébb, és miért?

A maga nemében mindegyikre büszke vagyok. Turkuban finn barátaink szervezték meg a kiállításomat, de ezután – elsőként a szentendreiek közül – bemutattam a műveimet Uusikaupunkiban, a testvérvárosunkban is. Japánba egy ott élő, kiváló koreai grafikusművész ajánlásával kerültek a műveim, akit rövid magyarországi látogatása során ismertem meg. Sajnos az Amano Galériával formálódó kapcsolatomat – Oszakával együtt – lerombolta az 1995-ös nagy kóbei földrengés – 50 darab grafikámról azóta sincs hírem. Nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy szülővárosom, Marosvásárhely emblematikus helyszínén, a Kultúrpalotában mutathattam be a képeimet 2008-ban a szintén onnan elszármazott Diénes Attila szobrászművésszel közös kiállításon. A törökökkel hosszabb távú együttműködés látszik kialakulni, hogy mást ne mondjak: a 2017. évi Art Market Budapesten – most októberben – a Güler Sanat Galéria standján veszek rész Orosz Istvánnal és Kőnig Frigyessel együtt.

Érdeklődéssel olvasom, hogy animációval és multimédiával is foglalkozik. Mit tudhatunk ezekről a munkáiról?

Korábban nagyon érdekeltek a nem klasszikus művészeti kifejezési formák. A Pantenon Csoport tagjaként 1990 és 1993 között, majd még néhá
ny éven át sok installációt készítettem. A Pantenonnak két nagy kiállítása volt Ausztriában, a welsi Városi Galériában és a bécsi Collegium Hungaricumban; itthon többek között a Fiatal Művészek Stúdiójában, a Szentendrei Képtárban és a Műcsarnokban (az Olof Palme Házban) mutatkoztunk be.

A Pantenon-korszak után kezdett érdekelni az animáció. A filmekkel nem történeteket szeretnék elmesélni, épp úgy, ahogy a festményeimmel sem ez a célom. Az animációk az én esetemben mozgásba hozott festmények, ám valójában ezek nagyon személyes – ha úgy tetszik – „misztikus álmok”, melyek emlékképekből, benyomásokból, az adott téma által bennem kiváltott, vizualizálható élményekből épülnek fel.

 

IMG_1973

Az első, Öt géniusz című filmemet 1997-ben a Szentendrei Képtárban, Hamvas Béla születésének 100. évfordulójára megnyílt, Párbeszéd című kiállításon mutattam be. Egy évvel később a Lakoma című film Platón azonos című műve alapján készült el egy váci kortárs művészeti fesztiválra. A Viol/e/ance – Gaál József grafikáit is felhasználó – című animációt egy érsekújvári, a hegedű témájának szentelt kortárs művészeti kiállításra készítettük el. Mindhárom film társszerzője Miklós Árpád kecskeméti festőművész-animátor barátom volt. Már digitális technikával készült el a MAMŰ Társaság pincéjében bemutatott kiállításomra a Novotny Tihamér „költői képelemzését” vizualizáló Alvó pásztorok című animáció, majd a Trafóban – Fe Lugossy Lászlóval és Benkovits Bálint 3D-animátorral (azóta intermédia-művésszel) közös kiállításunkat egészítették ki a Kaland a kertben és az Édenkert szatelit című filmek.

A MA-RA Produkciós Iroda támogatásával, Miklós Árpád és Benkovits Bálint közreműködésével, valamint Fe Lugossy László szereplésével sikerült megvalósítani 2007-ben a Balkán torta című filmet, mely a legutóbbi és egyben a legprofesszionálisabb filmem, ezt – tudomásom szerint – TV-csatornák és mozik is vetítették.

A kiállítás 2017. november 11-éig tekinthető meg a Güler Sanat Galériában, Ankarában.

 

Forrás: Kultúra.hu/Takács Erzsébet

Fenntartók

Médiapartner

szolke_online_kiallitas_
szolke_online_kiallitas_2
szolke_online_kiallitas_3
szolke_online_kiallitas_4
szolke_online_kiallitas_5
szolke_online_kiallitas_6
szolke_online_kiallitas_7
szolke_online_kiallitas_8
szolke_online_kiallitas_9
szolke_online_kiallitas_10
szolke_online_kiallitas_11
szolke_online_kiallitas_12
szolke_online_kiallitas_13
szolke_online_kiallitas_14
szolke_online_kiallitas_15
szolke_online_kiallitas_16
szolke_online_kiallitas_17
szolke_online_kiallitas_18
szolke_online_kiallitas_19
szolke_online_kiallitas_20
szolke_online_kiallitas_21
szolke_online_kiallitas_22
szolke_online_kiallitas_23
szolke_online_kiallitas_24
szolke_online_kiallitas_25
szolke_online_kiallitas_26
szolke_online_kiallitas_27
szolke_online_kiallitas_28
szolke_online_kiallitas_29
szolke_online_kiallitas_30
szolke_online_kiallitas_31
szolke_online_kiallitas_32
szolke_online_kiallitas_33
szolke_online_kiallitas_34
szolke_online_kiallitas_35
szolke_online_kiallitas_36
szolke_online_kiallitas_37
szolke_online_kiallitas_38
szolke_online_kiallitas_39
szolke_online_kiallitas_40
szolke_online_kiallitas_41
szolke_online_kiallitas_42
szolke_online_kiallitas_43
szolke_online_kiallitas_44
szolke_online_kiallitas_45
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_naprol_napra_1
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_2
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_3
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_4
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_5
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_6
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_7
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_8
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_9
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_10
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_11
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_12
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_13
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_14
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_15
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_16
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_17
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_18
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_19
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_20
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_21
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_22
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_23
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_24
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_25
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_26
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_27
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_28
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_29
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_30
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_31
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_32
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_33
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_34
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_35
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_36
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_37
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_38
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_39
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_40
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_41
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_42
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_maoe_foto_
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_2
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_3
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_4
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_5
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_6
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_7
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_8
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_9
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_10
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_11
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_12
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_13
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_14
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_15
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_16
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_17
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_18
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_19
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_20
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_21
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_22
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_23
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_24
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_25
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_26
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_27
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_28
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_29
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_30
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_31
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_32
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_33
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_34
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_35
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_36
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_37
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_38
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_39
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_40
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_41
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_42
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_eukarisztia_
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_2
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_3
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_4
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_5
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_6
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_7
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_8
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_9
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_10
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_11
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_12
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_13
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_14
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_15
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_16
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_17
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_18
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_19
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_20
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_21
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_22
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_23
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_24
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_25
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_26
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_27
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_28
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_29
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_30
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_31
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_32
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_33
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_34
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_35
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_36
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_37
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_38
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_39
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_40
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_41
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_42
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_43
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_44
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_45
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_46
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_47
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_48
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_49
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_50
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_51
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_52
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_53
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_54
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_55
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_56
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_57
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_58
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_59
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_60
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_61
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_62
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_63
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_64
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_65
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_66
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_67
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds