Teljesen megújuló alkotóházak és művésztelepek

2014.03.06 19:57:10 | Hírek

A MANK a Nemzeti Kulturális Alap kastélyfelújítási mintaprogramjának pályázati támogatásával, továbbá saját források bevonásával 2013 végén megkezdte a Zsennyei és a Szigligeti Alkotóházak teljes felújítását.

 

A Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) legfőbb célkitűzése, hogy hatékonyan működő alkotóművészeti szolgáltatási rendszert építsen fel, amelyet egy gazdaságosan üzemeltetett ingatlanvagyon támogat. Így ezen belül a MANK célja a tulajdonában lévő alkotóművészeti célú ingatlanvagyon felújítása és működtetésének racionalizálása. A MANK a Magyar Állam támogatásával 2013-ban befejezte a tulajdonában lévő 1927-ben létrehozott, a Nagybányai Művésztelep hagyományait átmenteni hivatott – Szentendrei Régi Művésztelep teljes rekonstrukcióját. A művésztelepet Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere adta át 2013. szeptember 27-én. A MANK Magyar Mecénás Programja (MMP) szerint kiírt pályázatok lebonyolítását követően a nyertes művészek 2014 áprilisában vehetik birtokba a műtermeket. A MANK a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kastélyfelújítási mintaprogramjának pályázati támogatásával, továbbá saját források bevonásával 2013 végén megkezdte a Zsennyei és a Szigligeti Alkotóházak teljes felújítását. Magyarországon alkotóházak és művésztelepek ilyen nagyszabású beruházása 40 éve nem történt. A felújítást követően az alkotóművészek továbbra is a MANK Magyar Mecénás Programján keresztül, jelentős támogatással, azaz az önköltségi/teljes ár 40 százalékáért vehetik igénybe az alkotóházakat. A magyar alkotóművészek az MMP-hez egyénileg vagy társadalmi szervezeten keresztül csatlakozva vehetik igénybe kedvezményesen a MANK közhasznú szolgáltatásait. Szigligeten és Zsennyén a tervezett ütemezés szerint haladnak a MANK által koordinált felújítási munkálatok, az ünnepélyes átadók 2014 őszén várhatóak. Megfelelő források esetén a MANK alkotóművészeti művésztelep- és alkotóház-rekonstrukciós programja folytatódhat a Kecskeméti és Hódmezővásárhelyi Alkotóházak, továbbá a Hódmezővásárhelyi Művésztelep teljes felújításával.

Figyelem! A felújítások alatt a Zsennyei és Szigligeti Alkotóházak zárva tartanak, várható nyitás 2014 őszén. Előfoglalásokat a megnyitás utáni időszakra tudunk fogadni 2014. május 15. után. Megértésüket köszönjük.

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow