Új hangok az irodalomban II.

A kárpátaljai irodalom friss, erős hangjai közül mutatkozott be két tehetséges, fiatal alkotó, Shrek Tímea író és Marcsák Gergely költő, zenész az Alkotóművészeti Szaloncímű sorozat 15. rendezvényén, a Cseh Tamás Archívum patinás falai között. A programról most annak egyik megálmodója, Mirtse Zsuzsa művészeti tanácsadó, költő osztja meg gondolatait, majd a meghívott vendégektől olvashatnak el egy-egy szöveget. 

Az Alkotóművészeti Szalon a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. egyik kulturális, összművészeti rendezvénysorozata. Az estek egyedi ízét az is fokozza, hogy nem civil nézők ülnek a nézőtéren, hanem a magyar alkotóművészet jeles képviselői: írók, festőművészek, képzőművészek, történészek, irodalomtörténészek. Ez a szalonsorozat azért jött létre, hogy a különféle művészeti területeken alkotó emberek jobban megismerhessék egymást, összekapcsolódhassanak, valamiféle kulturális háló alakulhasson ki közöttük, ezáltal közös munkák, együttgondolkodások jöhessenek létre. 

A szeptember 21-i est két fővendégének, Shrek Tímeának és Marcsák Gergelynek élete számos ponton összefonódott: mindketten a kárpátaljai Előretolt Helyőrség irodalmi mellékletének a szerkesztői, valamint az Előretolt Helyőrség íróakadémia másodéves hallgatói. A kárpátaljai irodalom új generációjához tartoznak, és elképzelhetetlen a számukra, hogy magányos alkotóként, elszigetelődve dolgozzanak. Aktív irodalomszervezők is, társaikkal együtt megalakították a Kovács Vilmos Irodalmi Társaságot, amely egy kifejezetten fiatalokat tömörítő irodalmi közösség, szellemi fészek.

A vendégek képzeletbeli utazáson vehettek részt Kárpátalján, ahol az irodalomban izgalmas változások, új hangok születnek ma is. Marcsák Gergely beszélt a kezdetekről is: a szépírók és irodalmárok hatvanas évek végétől induló, folyamatosan építkező magára találásáról (a Forrás Stúdió létrejötte, Kovács Vilmos irodalomszervező munkája), amely egy tárgyi és orális hagyományaira, kulturális kincseire büszke, azokat a művészetükbe beépíteni képes irodalmat bontott ki magából. Ezek az elszánt írók, költők a sorozatos elhallgattatások, a szándékos ellehetetlenítések között is képesek voltak újra- és újraszerveződni olyan irodalmi csoportokká, amelyek kinevelték és segítették azokat az alkotókat, akik meghatározták Kárpátalja irodalmát. Fontos mérföldkő volt az is, amikor a gyökereit és múltját kereső kárpátaljai magyar értelmiség a népművészeti alkotások felgyűjtésébe fogott, és leltárba vette értékeit. 

Shrek Tímea szervező pedagógusaként dolgozott alkotói szárnypróbálgatásai mellett. Kisebbségi (roma) gyerekeket tanított − nem véletlen, hogy szocioprózákkal kezdte írói pályafutását. Az est során mesélt kárpátaljai iskolája mindennapi életéről, azokról a nehézségekről, amelyek azután prózáiban irodalmi inspirációkat is adtak neki. Shrek Tímeát Ferdinandy György József Attila-díjas író, akadémikus is segíti írói útján: egy kárpátaljai rendezvényen ismerkedett meg az idős mesterrel, akivel azóta is levelezésben áll. 

Marcsák Gergely versírás mellett versek megzenésítésével is foglalkozik. Ezeken az alkotásokon érezni, hogy költő zenésítette meg őket: a zene nem elnyomja, hanem egy másik tartományban is képes megjeleníti a kiválasztott verseket. 

Marcsák Gergely alkotóként is különleges színfolt a palettán: komoly közösségi és történelmi témákhoz mer nyúlni, azokat megverselni − elsősorban klasszikus, kötött versformákban. 

Mindketten kiemelték, hogy az Íróakadémián nemcsak a szakma fortélyaira tanítják meg őket, hanem arra is, hogy kitartás és szorgalom is kell az alkotói úthoz. Hogy a tehetség csak alap, de nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy beérhessek a termések. Személyükben két érett lelkiségű, az irodalom iránt alázatos, nagy teherbírású, rokonszenves alkotót és embert ismerhetett meg a közönség. 

Marcsák Gergely: Örök fogság

Rögökbe meredő bordáid közé

a lélek immár örökre befagyott.

Hogy a végtelennek kezdőpontja van,

te, ki odahaltál, tanúsíthatod.

Esendő elménk nem foghatja még fel:

magányod hosszabb, mint az emlékezet,

és hosszabb, mint a népek földi útja,

mely egyenest a pusztuláshoz vezet.

Nem vagy lángoszlop, sem vádló maradvány,

rossz szónoklatban történelmi példa,

csak porladó csontváz, befagyott lélek,

mi hazavágy, de sosem érhet célba.

S ha Isten egyszer Baskírföldön járna,

és rácsodálkozna, hogy ki fekszik itt,

meséld el neki, mondd, hogy megtalálta

végre az utolsó kárpátaljait. 

Shrek Tímea: Törtkrumpli paradicsommártással

/Részlet/

Nagyapa bajuszos, mokány emberke volt. Mindig nekem kellett tartani a tükröt, amikor borotválkozott. Aznap túl sokáig vagdosta a szőrszálakat az orra alatt.

– Nagyapa! Mire neked az a bajusz? – kérdeztem idegesen tőle, mert már nem bírtam tartani a tükröt.

– Nem vághatom le, gyermekem.

– De miért nem? Hozzam a kést?

– Annak a bajusznak ott kell lennie. Tudod, a muszka kurva miatt.

– Az meg ki?

– Az orosz tisztasszony, aki a Donbászon szolgált.

– Mit csinált?

– Szájbavágott a puskatussal. Tartsd azt a tükröt egyenesen!

– Elmondod?

– El. Később.

Amikor végzett a borotválkozással, a kertbe indultunk. Ki kellett szedni a céklát, eljött a betakarítás ideje.

– Tudod mennyit ettem ebből? – mutatott a cékla levelére.

– Nem. Mennyit?

– Az első munka, amit a roboton kaptunk, a céklaszedés volt. A mezőn négykézláb kúsztunk a földön. A katonák figyeltek minket. Aki ügyes volt, egy-egy levelet a zsebébe tudott csempészni, de csak a kisebbeket, mert ha nagyot szedtünk, észrevették. Aztán éjjel a barakkban, amikor mindenki aludt, megettük. A táborban, ahol laktunk, nem nagyon adtak enni. 

Nagyapa elhallgatott. Nem azért mert nem akarta tovább mondani, hanem azért, mert megállt pihenni. Mióta hazajött, hamar elfáradt és nehezen vette a levegőt.