Vásárhelyi művészek a fővárosban

2018.04.24 13:54:00 | Hírek

Generációs konvenciók címmel nyílt meg április 19-én a Bartók 1 Galériában Sonkoly Tibor a Hódmezővásárhelyi Művésztelep alkotója és V. Nagy Nándor festő közös kiállítása. A tárlathoz a húszas szám több szempontból is kapcsolódik: a két művész két évtizede ismeri egymást és a közös tárlaton mindkettőjüknek húsz-húsz alkotása látható.

V. Nagy Nándor még tizenéves volt, amikor Sonkoly Tibortól rajzolni tanult, s a két évtized alatt nemcsak a szakmai kérdésekben alakult ki közöttük sok területen azonos nézet, de a mester és a tanítvány közötti kapcsolat barátsággá is formálódott. Sonkoly Tibor festményei már többször szerepeltek a Bartók 1 Galéria kiállításán a festőszimpóziumok anyagában, s a felkérést érdekes ötletnek tartotta, hogy egy város két generációjához alkotói közösen mutatkozzanak meg.

Bár a legtöbben szobrászként ismerik V. Nagy Nándort – aki „civilben” a Tornyai János Múzeum főrestaurátora –, a budapesti kiállításon az idén készült új grafikai kollekcióját mutatta be, míg Sonkoly Tibor olaj-vászon és pasztellképeit állította ki. Mint elmondta, a reális formákat elvont elemekkel helyettesítette úgy, hogy a kompozíció mégis utaljon a kiinduló élményre, s bár a kép színvilágában, formájában is új koncepciót mutat, mégis felismerhető benne az élményhez való kötődés. És földrajztanári múltját sem tagadja meg Sonkoly Tibor, akinek a képein geológiai jelenségek is felvillannak.

A kiállítást Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg, a vernisszázs zenei műsoráról Heigl László gondoskodott. A vásárhelyi művészek alkotásai május 9-ig tekinthetőek meg a Bartók 1 Galériában.

 

Forrás: vasarhely24.hu

Fotó: Arany-Tóth Attila/Emlékpont Múzeum

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow