Visszatértek a képzőművészeti alkotások
Egykor ki kellett csempészni azon képzőművészeti alkotások egy részét a kommunista Romániából, amelyek most visszatértek. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével Németh Géza református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményéből összeállított Transzcendencia című kiállítás Szentendre, majd Sepsiszentgyörgy után érkezett meg szeptember 16-án a felújított Nagyváradi Város- és Vártörténeti Múzeumba annak első nagyszabású kiállításaként.
A kortárs magyar keresztény szellemiségű művészet 1970-es és 1980-as éveinek terméséből nyújt az egész Kárpát-medencére kiterjedő válogatást a nagyváradi kiállítás, ahol a kilencven alkotás között most először mutatták be együtt Plugor Sándor Stáció I-XIV. című sorozatának mind a tizennégy alkotását. A kilencven alkotásból nyolcvanat a nagyváradi várban tekinthetnek meg az érdeklődők október 30-ig, tíz képet pedig a Partiumi Egyetemen állítottak ki – nyilatkozta Szepes Hédi az MTI-nek.
Németh Géza református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményéből nyílt Transzcendencia című kiállítás megnyitóján Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kifejtette: egyfajta határok feletti művészeti közösség teremtődik meg azzal, hogy a műveket Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon is bemutatják. Németh Géza néhai református lelkész munkásságáról elmondta: „a református megújulásban hordozta a fáklyát és a keresztet, és a kommunizmus idején a kiszolgáló egyház helyett a szolgáló egyház felé próbálta terelni az anyaszentegyházat”, amiért megfosztották hivatalától és palástvesztésre ítélték. A hit atyai örökségéből származik az a nemzedéki folytonosság, amit a Németh-fiúk – ifj. Németh Géza, Németh Zsolt és Németh Áron – végigvisznek értékelvű munkájukkal – mondta a volt királyhágómelléki református püspök.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke örömét fejezte ki, hogy a kiállítással ők is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ismét „beköltözzön az élet” a felújított nagyváradi várba. Felidézte, hogy a képzőművészeti alkotások egy részét annak idején ki kellett csempészniük a kommunista Romániából, és talán most jött el az ideje, hogy ezek az alkotások visszatérjenek Erdélybe és ott láthatóvá váljanak. A kormánypárti politikus szerint a kiállítás jelzi, hogy a művészetben is olyan fontos dolgok történnek, mint a politikában: a nemzeti integráció e területen is megvalósul. Németh Zsolt elmondta, hogy a bemutatott képek korábban sokszor vettek részt istentiszteleteken, voltak az igehirdetés eszközei, és jól jelzik: amikor „keresztény Európáról, keresztény művészetről beszélünk, akkor nem valamiféle vallásos giccsről van szó, hanem erővel tudják megjeleníteni: a hitünk egységes”.
„A gyűjtemény létrehozói szüleink, Németh Géza református lelkész és felesége, Kriza Judit. A jelen válogatás kortárs, magyar, keresztyén ihletésű művekből áll” – olvashatók a kiállítás katalógusában ifj. Németh Géza, Németh Zsolt és Németh Áron szavai. Ebben leírják, mindez miként jött létre. „Jól illusztrálja ez a folyamat a mögöttünk levő évszázad paradox, az igazságtalanságban és az isteni kegyelemben egyaránt nem szűkölködő történetét. Édesapánk 1933-ban, édesanyánk pedig 1934-ben született. Mindketten a II. világháborút követő évek – sajnos a mai közgondolkodásban méltatlanul elhanyagolt – nagy lelki megújulási mozgalmában jutottak hitvalló, református keresztyén hitre. Az élő Krisztus ismerete adott nekik tartást és kitartást, önbizalmat és reménységet, amire a későbbiek során is bátran építhettek.1956-ban népünk döntő többségével együtt a forradalom oldalára álltak, ezért édesapánkat egy évre Tökölre internálták, édesanyánkat pedig egész életén át tartó hátrányokat okozó káderlappal sújtották. Édesapánk 1962-ben került református lelkésznek Érdre, akkor az ország legnagyobb falujába. Feleségével együtt kezdi el a gyülekezetet felépíteni. Rendszeres iskolai hitoktatást végez, végiglátogatja az egyháztagokat. Szociográfiákat és verseket ír országos lapokba. Lakásukon tartanak ifjúsági alkalmakat, a megnyíló utazási lehetőségeket kihasználva felvidéki és erdélyi kapcsolatokat építenek. Nagy hatással van rájuk Gandhi és Martin Luther King erőszakmentes ellenállása. Ezt a „magyar utat” keresik. A nagy területen elterülő faluban az emberek szeretnének körzeti imaházakat építeni. Az érd-újtelepi épület el is készül. Ez a közös erőfeszítés mozgósítja a gyülekezet tagjait, és megindul a munka Érd-parkvárosban is, azonban a hatóságok minden eszközzel igyekeznek azt megakadályozni. Szóban engedélyezik, majd írásban elrendelik az elkészült harangláb és falak lebontását. Édesapánk a „józan ész”, az állami és egyházi hatóságok figyelmeztetése ellenére nem hajlandó hozzájárulni az egyszerű munkásemberek kezemunkájának megsemmisítéséhez. Mikor pedig a helyi tanács elrendeli a buldózeres megsemmisítést, egy merész húzással a „békeharc” jegyében Budapestre hívott Martin Luther King-utódot – Ralph Abernathy lelkészt – meghívja, hogy áldja meg az épülő, Martin Luther Kingről elnevezendő templom falait.
Ez a szimbolikus „építőművészi tett” juttatja a Németh-családot a képzőművészettel szoros kapcsolatba. A világi hatalmasságok kezdeményezésére a kollaboráns egyházi vezetés koncepciós per keretében hivatal és palástvesztésre ítéli a gyülekezetét védelmező lelkészt a széles körű hazai és nemzetközi tiltakozás ellenére. Irodalmi kapcsolatai révén főállású újságírói állásajánlatot kap, ennek azonban feltétele minden egyházi jellegű tevékenység feladása. A másik lehetőség egy munkáspap barát közvetítésével a rézkarc-árusi munka. Édesapánk habozás nélkül az utóbbi, (akkoriban különösen lenézett) „vigéc”-sorsot választja. Édesanyánk sírva fakad, mikor diplomás férje először érkezik haza hóna alatt a dossziényi rézkarc nyomattal. Mint később kiderül, Isten különös ajándéka ez az állás. Anyagi függetlenséget biztosít és kötetlen munkaidőben az ország (majd a közép-európai KGST-tagországok) egész területén szabad mozgást tesz lehetővé. Ezzel felekezeti, nemzetiségi, területi és társadalmi korlátozások nélkül végezhet evangélizációs munkát. Szabad bejárást kap művészi körökbe, tsz irodákba és laktanyákba egyaránt. Mivel főállásban kell képzőművészettel foglalkoznia, a ciszterci gimnáziumban kapott alapos klasszikus műveltségét ö
nképzéssel igyekszik kiegészíteni. Édesanyánk pedig gyermekkorától érdeklődik a képzőművészet iránt és már kisfizetésű vegyészmérnökként is vásárol a családnak néhány műtárgyat. Az eladásra szánt képeket családon belüli zsűrinek teszik ki és az érdeklődési körükbe tartozó – elsősorban a keresztyén vonatkozású képeket saját maguk veszik meg.”
A kiállítást a Nagyváradi Város- és Vártörténeti Múzeum, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. közösen szervezte. A tárlat 2016. október 30-ig, keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között tekinthető meg.
