Hogyan vásárolj kortárs műalkotást?
A műtárgyvásárlás egy életre szóló, személyes kaland. Természetesen olyan alkotást érdemes választani, ami elnyeri tetszésünket, ám a tudatos választáshoz nem árt ismerni a műtárgypiac játékszabályait. Ezért összegyűjtöttük hol, és hogyan érdemes keresni, valamint milyen részletekre érdemes odafigyelni, hogy sikerrel járjunk ezen a területen.
Nem feltétlenül kell műgyűjtőnek lenni ahhoz, hogy valaki műalkotást birtokolhasson. Ezt bárki megteheti, akárcsak azért, hogy otthonunkat különlegessé tegyünk, vagy, hogy valakit igazán kivételes ajándékkal lephessünk meg. Egy műtárgy megszerzése mindig kiemelt figyelmet kap, mivel tükrözi személyiségünket, kommunikál világnézetünkről és gondolkodásunkról. A művészetek világa természetesen befektetési szempontból is izgalmas, ám a rizikófaktor sokakat könnyen elriaszt. Pedig nem csak milliós nagyságrendű alkotásokat találhatunk a piacon. Érdemes nyitott szemmel járni, és bátran érdeklődni, hogy jó döntést hozhassunk. Ha megvan az elhatározás ahhoz, hogy megvásároljuk első műtárgyunkat, akkor már meg is tettük az első lépést. Mindez nem csak gyarapodás, hanem a kultúra támogatása, ezért mecenatúra is. Írásunkkal segítünk az érdeklődők számára továbbmenni, és navigálni ezen az értékteremtő úton, a fókuszt pedig a kortárs műtárgyak irányába fordítjuk!
Kortárs galériák
Egy kortárs galériába belépve, általában koncepcióba rendezett kiállításokat láthatunk. Ezek az intézmények jellemzően saját művészkört építenek ki, és az általuk képviselt alkotók műveit mutatják be. De láthatunk csoportos tárlatokat is, akár vendég-, illetve külföldi művészekkel. Egy profitot termelő magángalériában szinte biztosak lehetünk abban, hogy a kiállított művek megvásárolhatóak, ám intézményenként eltér, hogy az árakat kiteszik-e a falra, vagy külön árlistát készítenek az eseményekhez. Érdemes kihasználni az alkalmat, és beszélgetni, kérdezni, és érdeklődni a galéria munkatársaitól, akik mivel közvetlen kapcsolatban állnak a kiállító művésszel, művészekkel, további érdekességeket is mesélhetnek.
Gyakran felmerül a kérdés, hogy miért érdemes kortárs műtárgyat egy galériában megvásárolni. A válasz pedig az, hogy ezek az intézmények az értékesítésen túl rengeteg más, értéknövelő és megtartó tevékenységet is folyatatnak, amivel képviselt művészeik renoméját folyamatosan építik. A kiállítások mellett többek között folyamatosan publikálnak, katalógusokat adnak ki, művészeti vásárokon vesznek részt, és külföldön is bemutatják képviselt művészeiket. Kutatnak, gyűjtenek és sokszor hiányt pótló munkát végeznek, melyekkel a múzeumok munkáját is segíthetik.
A galéria minden eladott műhöz eredetiségigazolást is kiállít, ami tulajdonképpen a műtárgyvásárlás legfontosabb dokumentuma. Bárhol vásároljunk is, ehhez az igazoláshoz mindenképpen ragaszkodjunk, mert évtizedek múlva is referenciapontot jelent majd. Érdemes hosszútávon is személyes kapcsolatban maradni a galériákkal, akik kiállításokra ajánlhatják és kölcsön is kérhetik a megszerzett műtárgyunkat, mely alkalmak biztosíthatják és növelhetik is az alkotás értékét.
Művészeti vásárok
A művészeti vásárok egyik nagyszerűsége az, hogy egyszerre láthatjuk és ismerhetjük meg a különféle galériák kínálatát. Egy ilyen esemény rengeteg információval szolgál, és egy kezdő műtárgyvásárló számára izgalmas felfedezéseket tartogat. Nagy előny továbbá, hogy össze tudjuk hasonlítani az árakat, könnyebben tudunk keresni, és komplex képet alkothatunk magunkban az aktualitásokról. A vásárokon a galériákban leírt módon lehet műtárgyat vásárolni.
Aukciók
Az elmúlt években egyre több helyen, és egyre gyakrabban rendeznek kortársművészeti árveréseket, vagy építenek be kortárs műtárgyblokkokat a klasszikus műtárgy kínálatba. A legtöbb aukciót a téli és a májusi szezonban rendezik meg, de vannak olyan helyszínek, ahol akár havonta több alkalommal is rendeznek árverést. Az aukciókon regisztráció után bárki részt vehet, ezek teljesen nyilvános események, melyek páratlan hangulatát legalább egyszer érdemes kipróbálni. Az előzetes kiállítás és a megjelentetett katalógus mutatja be az aktuális kínálatot, a feltüntetett árak pedig a kikiáltási árat, azaz az indulóárat mutatják, ahonnan a licitek felfelé indulhatnak. Emellett becsérték meghatározást is gyakran láthatunk, ami egy fontos mankót jelent, hogy milyen nagyságrendben mozoghat az adott mű ára. De egy ilyen esemény alakalmával bármi megtörténhet, mivel a racionális döntések mellett az érzelmi indíttatások is meghatározhatják az árnövekedést.
Egy árverésen az indulóár és a becsérték megismerése után mindenképpen nézzük meg a galéria jutalékát, mely házanként eltérő lehet. Ez a bizonyos jutalék egy százalékszám, mely a leütési árhoz adódik, és így fog összeállni az eladási ár, amiért meg tudjuk vásárolni az elnyert tételt. Továbbá érdemes előre tájékozódni, hogy felmerülhet-e bármilyen többletköltség, például a keret ára, a szállítás vagy a csomagolás. Az aukciókhoz minden esetben készül vásárlói tájékoztató, mely a honlapon és a katalógus utolsó oldalán is olvasható, ebben fogunk megtalálni minden fontos információt a licitlépcsőktől kezdve az árverés menetéig.
Képzőművészek
Esetenként közvetlenül a művészektől is lehet vásárolni, ha az adott alkotó nincs aktuális szerződéses viszonyban galériával. Így valóban első kézből juthatunk hozzá a művekhez. Ha egy ilyen lehetőséghez van szerencsénk, akkor érdemes minden információt és érdekességet megkérdezni az alkotótól: milyen eszközökkel, technikákkal dolgozott; mi volt az inspirációs forrása; milyen közös szempontjaink, érzéseink vannak a műtárggyal kapcsolatban; ki volt-e már valahol állítva az alkotás stb.
Online
Egyre több lehetőségünk van online is műtárgyat vásárolni. Az árverések nagy része már évek óta online is követhető, és az internetes platformok a mostani szükséghelyzetben is kiváló terepnek bizonyultak a művek értékesítésében. A galériák és árverező házak saját weboldalán kívül több gyűjtőoldal is létezik, melyeken magánszemélyek is értékesíthetik saját műtárgyaikat. Ilyen esetben érdemes e-mailben felvenni a kapcsolatot a közvetítőkkel, részletesen rákérdezni az adott mű állapotára és akár több részletfotót is kérni. Tájékozódjunk arról is, hogy a vásárlás alkalmával az adott műtárgy árán túl van-e bármilyen közvetítői jutalék, amivel számolnunk kell. Pop up tárlatok, művészeti tanácsadók és menedzserek
A műtárgypiac kiemelt időszakaiban nem csak a hivatalos kiállítóhelyek aktívak, mellettük még független szervezetek kurátorok és művészeti tanácsadók felkérésével, projekt jelleggel is dolgoznak. Ilyen eseményeket főleg nyáron és a karácsony előtti időszakban találhatunk, amik lehetnek pop up tárlatok és aukciók, valamint programsorozatokkal egybekötött bemutatók, ahol a társművészetek – például a design – is hangsúlyos szerepet kaphatnak. A nyári szezonban főleg a Balaton környékén érdemes ezeket a programokat keresni!
Ha kedved, és lehetőséged támad kortárs műtárgy megvásárlására, kövesd figyelemmel kiállításainkat, melyeken a legizgalmasabb magyar alkotók műtárgyaival találkozhatsz! Érdemes elolvasni Képtörténetek című cikksorozatunkat is, melyben a bemutatott műalkotások szintén megvásárolhatóak.
Ha pedig bármilyen kérdésed lenne művészeinkről, vagy programjainkról, vedd fel velünk a kapcsolatot a következő elérhetőségen, és csatlakozz kortárs közösségünkhöz! kozonseg@alkotomuveszet.hu
Feliratkozás a MANK hírlevelére
Írta: Sipos Tünde művészettörténész