Hírek

Külföldre, majd hazaköltözött – és ezt meg is örökítette

Az NKA Fesztiválhajón, városnézéssel egybekötött kiállításon mutatkozhat be munkájával Tüdős Anna, aki a Nemzeti Kulturális Alap fennállásának 25. évfordulója apropóján 25 éves alkotóművészek számára kiírt pályázaton nyerte el a kiállítási lehetőséget. A szeptember 24-én látható munkája a külföldre, majd a hazaköltözéssel kapcsolatos élményeit mutatja be.

Bővebben: Külföldre, majd hazaköltözött – és ezt meg is örökítette

Makett formát öltött a Kecskeméti Alkotóház

Ez aztán játszóházként is üzemelt szeptember 15-én, a Kecskemét városa 650. évfordulója alkalmából rendezett alkotóházi családi és gyermekprogramon. Készült emléklap a híres Patkósprésen, neves festőink által is használt állványokon festhették meg az alkotóházat a látogatók, zománcmedélok készültek, és szabadtéri ügyességi játékok is várták a gyerekeket, valamint a felnőtteket. A szecessziós épület kertjében több bábelőadást is megtekinthetnek az érdeklődők.

 

Bővebben: Makett formát öltött a Kecskeméti Alkotóház

Kerékpárok és Kotormánok – szobrász testvérpár nyitott kiállítást a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen

Kerékpárok címmel nyílt meg Kotormán László és Kotormán Norbert szobrász testvérpár kiállítása szeptember 14-én a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) által üzemeltetett Hódmezővásárhelyi Művésztelepen.

 

Bővebben: Kerékpárok és Kotormánok – szobrász testvérpár nyitott kiállítást a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen

A nyomdász szakmát követte a zenei majd a festőművész karrier

Szülei szerették volna, hogy szakmát tanuljon a ma már a szentendrei kulturális élet kihagyhatatlan, saját izmust megteremtő alkotóművésze, efZámbó István.

 

Bővebben: A nyomdász szakmát követte a zenei majd a festőművész karrier

Huszonöt év képzőművészeti munkái a MANK Galériában

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Képzőművészeti Kollégiuma és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) közösen rendezi meg a 25 ÉV 50 KÉPZŐMŰVÉSZ 99 ALKOTÁS című kiállítást a szentendrei MANK Galériában, amely a szeptember 12-ei megnyitót követően szeptember 30-ig látogatható.

Bővebben: Huszonöt év képzőművészeti munkái a MANK Galériában

Meghalt P. Szabó Ernő művészettörténész

Mély fájdalommal vettük tudomásul, hogy hatvanhat éves korában elhunyt P. Szabó Ernő újságíró, művészettörténész az Új Művészet című folyóirat vezető szerkesztője, aki számos alkalommal nyitott meg nálunk kiállítást, vezetett programot. Legutóbb a MANK Galériában búcsúztatta el Rákossy Anikó kiállítását, és vezetett érdekes beszélgetést Szentendre és a családok kapcsolatáról.

Bővebben: Meghalt P. Szabó Ernő művészettörténész

25 ÉV 50 KÉPZŐMŰVÉSZ 99 ALKOTÁS

A Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Kollégiuma és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és hozzátartozóit a 25 ÉV 50 KÉPZŐMŰVÉSZ 99 ALKOTÁS című kiállításának megnyitójára a MANK Galériába, 2018. szeptember 12-én, szerdán, 18 órára.

Bővebben: 25 ÉV 50 KÉPZŐMŰVÉSZ 99 ALKOTÁS

Kotormán László és Norbert állít ki a Hódmezővásárhelyi Alkotóházban

Folytatódik a Nyitott Műtermi Sorozat a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen, szeptember 14-én ugyanis Kerékpárok címmel nyílik meg Kotormán László és Norbert kiállítása, akik a Hódmezővásárhelyi Alkotóházban is alkotnak.
 
 

Határon túli színész kapta a Kaszás Attila-díjat

Nagy Csongor Zsolt kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet a tatabányai Jászai Mari Színházban az országos színházi évadnyitón szeptember 7-én este adtak át.

Bővebben: Határon túli színész kapta a Kaszás Attila-díjat

Városnézéssel egybekötött kiállításon mutatkoznak be 25 éves alkotóművészek

Budapesti városnézéssel egybekötött kiállítás nyílik a 25. életévüket betöltő művészek alkotásaiból szeptember 24-én. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

Bővebben: Városnézéssel egybekötött kiállításon mutatkoznak be 25 éves alkotóművészek

Alkategóriák

  • MANK Galéria, Szentendre

    MANK Galéria, Szentendre

    A MANK a magyar műalkotások számára kiállítótereket kíván biztosítani, hogy minél szélesebb közönség ismerje meg a magyar alkotóművészek munkáit. A MANK tulajdonában lévő galéria(ák)ban éves programterv alapján kiállításokat szervez. A MANK elsősorban a Magyar Mecénás Programhoz csatlakozott szervezetek és azok tagjai számára biztosít kedvezményes kiállítási lehetőséget. A kiállítás megszervezését és lebonyolítását vállaló szervezet köteles gondoskodni a kiállítással kapcsolatos valamennyi szervezési és lebonyolítási feladat elvégzéséről. 

    A Szentendrei Régi Művésztelepen 2007-ben kialakított kiállítótér 2013-ban a művésztelep felújításával együtt felújításra került. A MANK Galéria a mai kor technikai követelményeinek is megfelelő körülményekkel, 170 négyzetméteren adhat otthon a kiállításoknak.

  • Korda Sándor emléknapja

    A Magyar Hollywood Tanács hagyományőrző, közösségépítő, szórakoztató, illetve ismeretterjesztő és oktató tevékenységéhez kapcsolódóan az elmúlt hónapokban egy-egy nagy magyar filmes előtt tisztelegve úgynevezett „emléknapokat” hirdetett. E folyamat során jutottak el oda, hogy szeptember 16-át Korda Sándor-emléknappá nyilvánították.A szegény paraszti sorban[…]

  • Családok a Kecskeméti Alkotóházban

    Játszóházként is üzemelt a Kecskeméti Alkotóház szeptember 15-én a Kecskemét városa 650. évfordulója alkalmából rendezett alkotóházi családi és gyermekprogramon. Készült emléklap a híres Patkósprésen, neves festőink által is használt állványokon festhették meg az alkotóházat a látogatók, és szabadtéri ügyességi játékok[…]

  • Ismét DesignPécs!

    A Design Hét Budapest rendezvény részeként október 3. és 7. között rendezik meg a baranyai megyeszékhelyen a DesignPécs programsorozat főbb eseményeit, amelyek bemutatják a régió kiemelkedő kreatívipari vállalkozásait, képviselőit, valamint művészeti és tervezői műhelyeit. Milyen programokkal várják az érdeklődőket? Cikkünkből[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2018 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.